Kolompoló futam Laguna Secában PDF Nyomtatás E-mail
Motogp
Írta: GP   
2010. július 26. hétfő, 20:49

Ha eddig nem tudták, most már ennek is a tudatában vannak, viszont Jorge Lorenzo nem a spanyol Valentino Rossi, de nem ám. Mivel Rossi visszatért, ott állt a dobogón, és pezsgőzött. Na ez volt egy verseny, bár bevallom, a 16.-ik kör környékén erősen küzdöttem az elalvás ellen. Talán az volt a mélypont, vagy nem is tudom, mindenesetre az újoncok olyan gyakorisággal hullottak, hogy mindig túllendítettek a holtponton.

A szokásos csinnadrattával, kicsivel több, mint 51.000 néző előtt kezdték meg a futamot a srácok, a világ egyik, ha nem a legszebb versenypályáján. Előtte azonban nem maradhatott el a szokásos pofavizit, fél Hollywood jelenlétével, a zúgó vadászgépek fülsüketítő jaszkarizása, valamint az amerikai himnuszt olyan tekerésekkel prezentáló énekesnő produkciója, amelyen még a legkeményebb texasi legények is könnycseppet morzsolgattak volna. Pláne ott a helyszínen, szívre helyezett McDonalds-os baseball sapkával. Az amerikai álom netovábbja, teljes harci díszben. Apropó, amcsi barátaink úgy gondolták, ha Dél Afrikának megteszi a vuvuzela, nekik bizony jó lesz az alpesi kolomp is. Kissé vicces volt hallani, a napsütötte, kopár, kiszáradt tó kellős közepén, a lelkes és lelkiismeretes nézők, erőteljes kolompolását. Mintha egy síversenyen lettünk volna, télvíz idején, az Alpokban, már csak Bode Miller hiányzott az összképből. De sebaj, Lagunát és legfőképpen Amerikát, ezért szeretjük tiszta szívből.

A rajt mondhatni a szokásos, Pedrosa magára menti a vadászgép tempóját és úgy húz el mindenki mellett, hogy Lorenzo még saját bevallása szerint is, igencsak meglepődött. A Repsol Honda szinte más dimenzióban éri el az első kanyart. Őt követte Stoner, majd Spies, Lorenzo, Dovizioso és Rossi. Spies csodára készült, tudtam én, arra viszont én sem számítottam, hogy a csoda ily mértékben elmarad. Lorenzo pillanatok alatt legyűri az amerikait és üldözni kezdi Stonert. Az ötödik-hatodik helyen eközben csatának látszó mozzanatokat figyelhet meg a közönség. Rossi próbálja megelőzni Doviziósót, aki azonban hárít. Bizonyos esetekben úgy tűnik, mintha ismét feltartaná Rossit, máskor viszont épp azt észleljük, hogy a pálya egyes szakaszain, például az egyenesekben gyorsabb Rossitól. Bár ez sem volt teljesen igaz, mivel a top speed-ek tekintetében, Rossi verte honfitársát.

Bautista nyitja a bukott versenyzők névsorát, miközben Spies folyamatosan csúszik hátra, Dovizioso és Rossi is elhaladnak mellette.

A verseny ezen pontján, mintegy 3 kör után az a furcsa felismerés hasít elmémbe, hogy az első három, olyannyira más dimenzióban motorozik, hogy akár kicsontozza egymást a két olasz, akár nem, dobogóra bizony állnak, jelzi ezt többek között az is, hogy Stoner új pályarekordot motorozik. A második kieső Hector Barbera, de sajnos Hectorra igazán sok idő nem marad. Hiszen Lorenzo már Stoner előtt van. De hogy, de miért? Na önök szerint miért? Kedves Casey elméri a féktávot, a Ducati orra túrja az aszfaltot, a szőke ment, de Jorgi kíméletlen és nem túl előzékeny. Stoner szerint ez természetesen a motor hibája volt, amúgy nem szar az eleje, de most az volt.

A Dovi-Rossi birkózás itt már odáig fajul, hogy Kentucky Nicky utoléri őket, és komoly fenyítést helyez kilátásba, egyébként Spiessel a nyakán. A verseny legizgalmasabb csatározásai azonban eggyel hátrébb folynak. Simoncelli, Edwards és Melandri kalapálja egymást kíméletlenül. Sőt Simoncelli annyira elégedett magával időközben, hogy még apróbb cseleket is belesző a játékba, persze teljesen értelmetlenül.

De nem élvezhetjük sokáig a képkockákat, hiszen vált a kameramann és Alberto Puig hajtépős jelenete kerül bevágásra. Történt ugyanis, hogy apró Dani, apró nyomással, de magabiztos előnyt élvezve, úgy megrepteti a Repsol Hondát, hogy mi nézők, sivatagi viharnak hisszük, a hirtelen keletkező porfelhőt. Ez van, félnek ezek Lorenzótól, mint a fene. Bár az is lehet, hogy azok kis gennyes démonok tehetnek mindenről.

A verseny itt már ismét újabb fázisba lépett, hiszen Dovizioso meglép Rossitól, az olaszt pedig teljes elánnal támadja Hayden. Talán elfáradt a multibajnok, talán a gumik? Mindesetre próbálja védeni az íveket. És hopp. Nagyhajú barátunk bizony sörénymosásra ítéltetett. Mert nagy a por. Simoncelli tápászkodik és értetlenkedik. Valami nagyon nem stimmel az olasznál, ha így folytatja, még motort sem kap jövőre. A dolog annyiban érthetetlen, hogy amíg megy, egész jó, de valahogy soha nem húzza ki a verseny végéig. Egyértelműen komoly mentális gondjai lehetnek.

Majd ismét ritmusváltás kérem, ne lazsáljanak. Kentucky Nicky feladja, Spies megelőzi, ezúttal ő üldözi Rossit. Talán kicsivel keményebben, mint Hayden, gondolnánk akkor, innen bizony nincs menekvés Dottore, szégyenszemre, egy maszek Yamahától fogsz kikapni. Kettejük küzdelme odáig fokozódik, hogy 7 körrel a vége előtt utolérik, a kegyetlenül bealvó Dovizosót. Csoda a láthatáron, csoda a láthatáron. De Spies nem szereti a csodákat, törékeny lelke nem bírja feldolgozni a hazai dobogó lehetőségét, így hát ront, felállítja a Yamahát, épphogy befordul, de olyannyira lemarad, hogy ismét Hayden mögött találja magát.

Rossi viszont hisz a csodákban, és berakja a derékszögű kanyarban, a szépen festett Yamaháját, honfitársa Hondája mellé. Dovizoso persze azonnal megpróbál visszavágni, de a Doktor olyan agresszíven borítja a motort a célegyenes végén, hogy még a kommentátorok is behuhognak. Az utolsó négy körben, a feszültségi mutató az egekben.

Uccio idegein, lazán eljátszható lenne, a „Smoke on the water”.

 A bukott újoncok listájára még Espargaro is gyorsan feliratkozik. Dovizoso azonban tartogat még meglepetést az utolsó körre is. Nem titkolja, jól esne neki, ha megverhetne egy törött lábú kilencszeres világbajnokot és ezért mindent meg is tesz. De nem, úgy tűnik, koncentráció képességben soha nem lesznek egy szinten. Legalábbis, amíg Rossi aktív motorversenyző. A legutolsó kanyart elvéti, nem mintha egyébként sikerülhetett volna az előzés, így Rossi 51 nappal nyílt lábtörése után, ismét a dobogón. Jó mi? Lorenzo és Stoner eközben magabiztosan megérkeznek, az első, illetve a második helyre.

Lorenzo ismét eljátssza a tavalyi, holdas, űrhajós, zászlókitűzős játékát, ezúttal ezüst ruhában. Ez már erőltetett valljuk be őszintén. Nagyon erőltetett. Inkább varratott volna magának Elvis ruhát a szenzációs csillogó anyagból. Az amerikai-olasz kapcsolat elmélyítése végett, és talán azért, mert Rossi hajlandó volt Lagunában rajthoz állni és így megmenteni a rendezők gyermekeinek karácsonyi ajándékát, belekezdenek az olasz himnuszba. Vagy önök szerint ez véletlen volt? Lorenzo úgy megfeszül, hogy majdnem a mélybe veti magát, micsoda megpróbáltatások, de hát ez a MotoGP kérem, itt barátságról szó sincs.

Végeredmény

1 25 99 Jorge LORENZO SPA Fiat Yamaha Team Yamaha 157.8 43'54.873
2 20 27 Casey STONER AUS Ducati Team Ducati 157.6 +3.517
3 16 46 Valentino ROSSI ITA Fiat Yamaha Team Yamaha 157.0 +13.420
4 13 4 Andrea DOVIZIOSO ITA Repsol Honda Team Honda 157.0 +14.188
5 11 69 Nicky HAYDEN USA Ducati Team Ducati 157.0 +14.601
6 10 11 Ben SPIES USA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 156.7 +19.037
7 9 5 Colin EDWARDS USA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 155.4 +40.721
8 8 33 Marco MELANDRI ITA San Carlo Honda Gresini Honda 155.1 +47.219
9 7 36 Mika KALLIO FIN Pramac Racing Team Ducati 154.7 +52.813
10 6 65 Loris CAPIROSSI ITA Rizla Suzuki MotoGP Suzuki 154.7 +52.814
11 5 95 Roger Lee HAYDEN USA LCR Honda MotoGP Honda 153.5 +1'14.089
12 4 15 Alex DE ANGELIS RSM Interwetten Honda MotoGP Honda 153.5 +1'14.666

Kiesett

41 Aleix ESPARGARO SPA Pramac Racing Team Ducati 154.7 4 Laps
58 Marco SIMONCELLI ITA San Carlo Honda Gresini Honda 155.4 14 Laps
26 Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 157.6 21 Laps
40 Hector BARBERA SPA Paginas Amarillas Aspar Ducati 147.3 29 Laps
19 Alvaro BAUTISTA SPA Rizla Suzuki MotoGP Suzuki 146.0 30 Laps

Világbajnoki pontállás

1 Jorge LORENZO Yamaha SPA 210
2 Dani PEDROSA Honda SPA 138
3 Andrea DOVIZIOSO Honda ITA 115
4 Casey STONER Ducati AUS 103
5 Valentino ROSSI Yamaha ITA 90
6 Nicky HAYDEN Ducati USA 89
7 Ben SPIES Yamaha USA 77
8 Randy DE PUNIET Honda FRA 69
9 Marco MELANDRI Honda ITA 53
10 Marco SIMONCELLI Honda ITA 49
11 Colin EDWARDS Yamaha USA 48
12 Hector BARBERA Ducati SPA 41
13 Loris CAPIROSSI Suzuki ITA 36
14 Mika KALLIO Ducati FIN 31
15 Aleix ESPARGARO Ducati SPA 28
16 Alvaro BAUTISTA Suzuki SPA 25
17 Hiroshi AOYAMA Honda JPN 18
18 Alex DE ANGELIS Honda RSM 8
19 Roger Lee HAYDEN Honda USA 5
20 Kousuke AKIYOSHI Honda JPN 4
21 Wataru YOSHIKAWA Yamaha JPN 1

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
koemese 2010-07-26 22:04:52

857-111








koemese (84.2.108.xxx) 2010-07-26 22:04:47


Kedves Péter,gáz lenne ha megint csak dicsérnélek?!:))Megint csak egy
jóhumorú írás látott napvilágot a billentyűzetedből!!Nagyokat
nevettembizonyos részeknél.:-))Rossi nagyot alakított,az az előzés a régi
Rossitidézte.Pedrosa hozta a formáját,bár én első körben
Stonerretippeltem,motorhajigálás terén,csak aztán jött az aprónép,nem
igazánörültem,hogy eldobta a vasat,pedig nem nagyon kedvelem Pedrosat.Dovi
nembírta a feszültséget,Spies nagyon akart,láttuk mi lett a
vége!Lorenzoszánalmas volt,bár a végén már sajnáltam szegényt,hisz
hiába feszültmeg,ez az egész nem róla szólt.:))Na,de a bomba csak a
dobogón robbant,azOlasz himnusz formájában,eszméletlen nagy volt,és
szerintem sem voltvéletlen!:-))Már az sem volt piskóta hogy a Dokit kétszer
tapsoltatta meg aspeeker.:-))Aztán még a himnusz...
koemese 2010-07-26 22:08:13

Ez már kicsit sok(k)volt Lorenzonak.Ja,és azok a kamerák,nekem nagyon
bejöttek,Rossi mögött motorozni....:))))
Ez még lemaradt.
Végül csak
sikerült elküldenem!:)))
koemese 2010-07-27 09:07:03

Hogy sok minden egybe van írva,az nem én voltam,így küldte el a
program,bocsi!:)))
taslinkov 2010-07-27 11:17:12

Tényleg elkezdték az olazt himnuszt a spanyol helyett??? Ez mekkora poén:D
GP 2010-07-27 11:22:23

Jaja, mivan szabin voltál? már le akartak cseszni
taslinkov 2010-07-29 07:52:28

bizony, de a hétem bepótolom a lemaradást!
koemese 2010-07-29 12:21:27

Már én is hiányoltalak,csak nem hangosan!:))Mármint téged Taslinkov ;-)
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
UBBKód:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
Írd be a kódot.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

Módosítás: ( 2010. július 30. péntek, 20:48 )